Valójában soha nem lehet megszokni. Soha nem lehet megérteni. Egyik nap még együtt vagyunk, azután hirtelen jön egy nap, amikor egy utolsó pillantást vetsz ránk, és mi tudjuk, hogy már csak a Szivárvány-hídnál találkozunk.

Hihetetlen, hogy a napok tovább mennek. Még maradt a kedvenc ennivalódból, itt a tálad, amiből ittál, a póráz, amivel sétálni mentél. Hogyan lehet ez, hogy a Te kedves szíved már nem dobog, ezek a hideg tárgyak pedig még itt vannak.

A barátságod nagyon kedves nekünk. Soha nem felejtjük el, hogy Sutyi kiskutyánkat mennyire szeretted és még évekig kerested, amikor kijöttél hozzánk látogatóba. Még a fülünkben van a hangod, ahogy csatlakoztál hozzánk, hogy megvédd a mi portánkat, és amikor követelted, hogy Veled játsszunk.

Zsuzsi, tudjuk, hogy vigyázni fogsz ránk, figyeled a sorsunkat és örökké szeretni fogsz minket.

A mi falkánk egyik tagjával. Zsankával együtt mentél el. Így még fájdalmasabb a búcsú. A mi lelkünkből is kiszakadt Veletek egy darab, de szívünkből nem tűntök el, soha.